ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

A Master Consulting Kft. (székhelye: 1118 Budapest, Villányi út 107.); adószám: 12131222-2-43; cégjegyzékszám: 01 09 467616) (a továbbiakban: „Adatkezelő”) tevékenysége során Adatkezelőként magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen adatkezelési tájékoztató tartalmát. 

Az Adatkezelő a tevékenységéhez kapcsolódóan a partnereinek, ügyfeleinek, a https://masterconsulting.hu weboldal látogatóinak, érdeklődőknek, állásajánlatra jelentkezőknek, a feladatokkal megbízott alvállalkozók képviselőinek és adott esetben a tevékenység címzettjeinek (a továbbiakban: „Érintettek”) a személyes adatait kezeli. Az Adatkezelő kötelezettséget vállal arra, hogy a honlapon és egyéb módon nyújtott szolgáltatásaival kapcsolatos adatkezelés megfeleljen a hatályos jogszabályoknak. 

A Master Consulting Kft. tiszteletben tartja az Érintettek jogait, a hozzájuk tartozó személyes adatokat, valamint a tudomására jutó valamennyi adatot és tényt bizalmasan kezeli, azokat kizárólag tevékenysége végzéséhez, az adatkezelési tájékoztatóban megfogalmazott tevékenységekhez, valamint saját célú fejlesztései, illetve statisztikai kimutatások készítéséhez használja fel. Az Adatkezelő megfelelő intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy az érintett részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsuk. 

Az Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy a jelen Tájékoztatót egyoldalúan módosítsa. Erre tekintettel ajánlott rendszeresen meglátogatni az Adatkezelő által üzemeltetett https://masterconsulting.hu weboldalt, ahol a tájékoztató hatályos tartalma folyamatosan megismerhető és lementhető. Az Érintett kérésére az Adatkezelő elküldi a mindenkor hatályos Tájékoztató egy példányát. 

Az Adatkezelési Tájékoztatóban támasztott követelmények összhangban állnak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal: 

  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet); 
  • az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény – (Infotv.);a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény; 
  • Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5:54.§, 5:55§, 5:59.§ és az 5:61.§-a; 
  • 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről. 

Az Adatkezelő adatai

Master Consulting Kft.
Székhely: 1118 Budapest, Villányi út 107.
adószám: 12131222-2-43;
cégjegyzékszám: 01 09 467616)
Adatvédelmi felelős neve: Martin Edit Éva
Adatvédelmi felelős elérhetősége: gdpr@masterconsulting.hu
Tel: +36 20 999 7737

Az Adatvédelem alapfogalmai

Személyes adat 

Bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: Érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi a minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, szám, helymeghatározó adat, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, genetikai, szellemi, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző egy vagy több tényező alapján azonosítani lehet; 

Hozzájárulás

Az érintett kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez

Hozzájáruláson alapuló adatkezelés 

A weboldal látogatásával kapcsolatos adatok kezeléséhez, továbbá célzott reklámcélú tájékoztató (hírlevél) küldéséhez Adatkezelő kéri az oldalra látogatók hozzájárulását. 

A hozzájárulási nyilatkozat megadásával az érintett személyes adatait a hozzájárulási nyilatkozat visszavonásáig kezeli. A hozzájárulás visszavonását követően törli az érintett adatait a nyilvántartásából. 

Adatkezelő weboldalán megadott adatok kezelésének jogalapját az érintett tájékoztatás alapján történő hozzájárulása képezi

Adatkezelő 

Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely a személyes adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajttatja; 

Adatkezelés 

Az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS- minta, írisz kép) rögzítése is; 

Adattovábbítás

Ha az adatot meghatározott harmadik személy számára hozzáférhetővé teszik; 

Nyilvánosságra hozatal 

Ha az adatot bárki számára hozzáférhetővé teszik

Adattörlés 

Az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges; 

Adatzárolás 

Az adatok továbbításának, megismerésének, nyilvánosságra hozatalának, átalakításának, megváltoztatásának, megsemmisítésének, törlésének, összekapcsolásának vagy összehangolásának és felhasználásának véglegesen vagy meghatározott időre történő lehetetlenné tétele; 

Adatmegsemmisítés

Az adatok vagy az azokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése; 

Adatfeldolgozás 

Az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik; 

Adatfeldolgozó 

Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatkezelő megbízásából – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő megbízást is – személyes adatok feldolgozását végzi; 

Harmadik személy 

Az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az Érintettel, az Adatkezelővel, az Adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az Adatkezelő vagy Adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak; 

EGT-állam 

Az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez; 

Harmadik ország

Minden olyan állam, amely nem EGT-állam. 

Adatvédelmi incidens 

A biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi. 

Biometrikus adat 

Egy természetes személy testi, fiziológiai vagy viselkedési jellemzőire vonatkozó minden olyan sajátos technikai eljárásokkal nyert személyes adat, amely lehetővé teszi vagy megerősíti a természetes személy egyedi azonosítását.

Egészségügyi adat 

Egy természetes személy testi vagy pszichikai egészségi állapotára vonatkozó személyes adat, ideértve a természetes személy számára nyújtott egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó olyan adatot is, amely információt hordoz a természetes személy egészségi állapotáról. 

Bizalmasság (titkosság) 

Az adat azon jellemzője, hogy csak egy előre meghatározott felhasználói kör (jogosultak) részére engedélyezett a hozzáférés, mindenki más hozzáférése illegális. 

Profilalkotás 

Személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a személyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előrejelzésére használják. 

Sértetlenség 

Az adat létének, hitelességének, épségének, önmagában teljességének kritériuma, ami biztosítja, hogy az adatot, információt vagy programot csak az arra jogosultak változtathatják meg és azok észrevétlenül nem módosulhatnak. 

Adatok megismerése, felhasználása, továbbítása 

Az érintettekről tárolt személyes adatot csak az a személy jogosult megismerni, akinek ez a kötelezettségei érvényesítéséhez szükséges. A személyes adatot kezelő, vagy egyéb okból annak megismerésére jogosult személy nevét, az adatok megismerésének okát és idejét jegyzőkönyvben kell rögzíteni. 

Felhasználásnak az minősül, ha a személyes adatot bírósági vagy más hatósági eljárásban bizonyítékként felhasználják. Az, akinek jogát vagy jogos érdekét a személyes adatának rögzítése érinti, a személyes adat rögzítésétől számított 3 (három) munkanapon belül jogának vagy jogos érdekének igazolásával kérheti, hogy az adatot annak kezelője ne semmisítse meg, illetve ne törölje. Bíróság vagy más hatóság megkeresésére a személyes adatot a bíróságnak, vagy a hatóságnak haladéktalanul meg kell küldeni. Amennyiben megkeresésre attól számított 30 (harminc) napon belül, hogy a megsemmisítés mellőzését kérték, nem kerül sor, a rögzített kép-, és/vagy hangfelvételt, valamint más személyes adatot meg kell semmisíteni, illetve törölni kell. 

Személyes adat harmadik személyeknek csak az érintett előzetes írásbeli hozzájárulása esetén adható át. Ez nem vonatkozik az Adatkezelési Tájékoztató által ismertetett adatkezelésekre, illetve az esetleges, törvény alapján kötelező adattovábbításokra, amelyekre csak rendkívüli esetekben kerülhet sor. Tájékoztatja az érintetteket arról, hogy a munkáltatói humán erőforrási rendszerben kezelt adatok feldolgozása és tárolása céljából adatfeldolgozókat vesz igénybe. Az adatfeldolgozók személyéről az Adatkezelő jelen dokumentumban tájékoztatja az érintetteket. 

Adatvédelmi alapelvek 

A személyes adatok: 

  1. a) kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni („jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság”); 
  2. b) begyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon; a GDPR 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően nem minősül az eredeti céllal össze nem egyeztethetőnek a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés („célhoz kötöttség”); 
  3. c) az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk („adattakarékosság”); 
  4. d) pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden ésszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék („pontosság”); 
  5. e) tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére a GDPR 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel („korlátozott tárolhatóság”); 
  6. f) kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve („integritás és bizalmas jelleg”). 

Az Adatkezelő felelős a fentieknek való megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására („elszámoltathatóság”). Az Adatkezelő nem gyűjt kiskorúakra vonatkozó személyes adatokat.

Az adatkezelés részletes szabályai 

Az adatokhoz hozzáférők köre 

  • az Adatkezelő munkatársai; 
  • az alábbiakban meghatározott Adatfeldolgozók munkatársai; 
  • egyes hatóságok a hatósági eljárások során általuk kért és az Adatkezelő által törvényileg kötelezően átadandó adatok vonatkozásában; 
  • a lejárt tartozások kezelése céljából az Adatkezelő által megbízott követeléskezelő cég munkatársai; 
  • egyéb személyek az Érintett kifejezett hozzájárulása alapján. 

Az Adatkezelő időbeli korlátozás nélküli szigorú titoktartási kötelezettséget vállal az általa kezelt személyes adatok vonatkozásában, azokat – az Érintett hozzájárulásától és a jelen Tájékoztatóban ismertetett adatkezelésektől eltérően – nem hozhatja harmadik személy tudomására. 

Az Adatkezelő munkatársai, partnerei szerződésben vállalják, hogy a rájuk bízott, általuk gyűjtött, általuk feldolgozott, illetve megismert adatokat a jelen Tájékoztató és az Adatkezelési Szabályzatának előírásai szerint bizalmasan kezelik, s azokat nem hozzák harmadik személy tudomására. 

A hozzájárulás visszavonása nem érinti a korábbi adatkezelés jogszerűségét. 

A Weboldal látogatása 

Az Adatkezelő a https://masterconsulting.hu weboldalának meglátogatásakor tárolásra kerülnek az Érintett számítógépének azon adatai, melyek a szolgáltatás igénybevétele során generálódnak és amelyeket az Adatkezelő rendszere a technikai folyamatok automatikus eredményeként rögzít. 

Az automatikusan rögzítésre kerülő adatokat a rendszer az Érintett külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza. Ezen adatok egyéb személyes felhasználói adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolhatók. Az adatokhoz kizárólag az Adatkezelő fér hozzá. 

Az adatkezelés célja 

A weboldal használatakor az Érintett (a https://masterconsulting.hu weboldal használója) tájékozódhat az Adatkezelő által nyújtott szolgáltatásokról. 

Az adatok kezelése és tárolása az alábbi célok mentén történik: 

  • a weboldal használhatóságának fejlesztése, 
  • a rosszindulatú informatikai támadások vagy próbálkozások beazonosítása, 
  • statisztikák készítése, elemzések és ellenőrzések végrehajtása. 

A kezelt adatok köre és az adatkezelés részletes céljai 

Az Érintett (a  https://masterconsulting.hu weboldalak használója): 

  • IP-címe: statisztikai cél 
  • A látogatás kezdő és befejező időpontja: statisztikai cél 
  • A látogatás időtartama: statisztikai cél 
  • Böngésző típusa: statisztikai cél 
  • Operációs rendszer típusa: statisztikai cél 

Az adatkezelés jogalapja 

Az Adatkezelőnek a Weboldal üzemeltetéséhez fűződő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) f) pont). 

Jogos érdek megnevezése 

A szolgáltatás zavartalan, magas színvonalú biztosítása, az üzletmenettel kapcsolatos kockázatok kezelése. 

Az adatkezelés időtartama 

A statisztikai célok megvalósításához szükséges időtartamig. A látogatáshoz kapcsolódó, azonosításra alkalmas adatokat legkésőbb a látogatás után 8 nappal az Adatkezelő töröli. 

A honlapon elhelyezett sütikkel (cookie) kapcsolatos adatkezelés 

Az adatkezelés célja 

Az Adatkezelő https://masterconsulting.hu weboldalon elérhető szolgáltatásai egyedi azonosítókat, úgynevezett cookie-kat helyeznek el az Érintettek (felhasználók) számítógépén. Ezek kizárólag a látogató aktuális munkamenetének azonosítására, az annak során megadott adatok tárolására, az adatvesztés megakadályozására, a Google Analytics használatával az Érintetti szokások anonim módon történő elemzésére terjednek ki. Ilyen adat lehet a látogató IP címe, látogatás időpontja és időtartama, felkeresett oldalak, böngésző típusa, operációs rendszer, stb. Ezek az adatok tárolásra kerülnek, amiket az Adatkezelő bizalmasan kezelve, és kizárólag csak az Adatkezelő honlapjának a továbbfejlesztéséhez, statisztika készítéséhez használ fel. 

A cookie-k működésének, működtetésének részleteit ezen Tájékoztatóban ismerteti. 

A kezelt adatok köre és az adatkezelés részletes célja 

  • IP-címe: azonosítás, tanúsítás 
  • operációs rendszere: statisztikai felhasználás 
  • böngészője: statisztikai felhasználás 
  • Látogatás időpontja és időtartama: azonosítás, tanúsítás 
  • Cookie elfogadásának időpontja: azonosítás, tanúsítás 
  • Cookie elfogadásának a ténye: a hozzájárulás megerősítése 
  • Felkeresett oldalak: statisztikai felhasználás 
  • Felkeresett oldalak látogatásának időtartama: statisztikai felhasználás 

Az adatkezelés jogalapja 

Az adatkezelés jogalapja az Érintett hozzájárulása (GDPR. 6. cikk (1) bekezdés a,).A cookie-k használatát a látogató az adott honlap kezdőlapján megjelenő felugró ablak segítségével, a” Rendben” gombra kattintva hagyhatja jóvá. Az Adatkezelő honlapjának meglátogatásával és a cookie elfogadásával elfogadja az alábbi feltételeket, még akkor is, ha nem regisztrált az Érintett. 

Az adatkezelés időtartama 

Az Adatkezelő a személyes adatokat az Érintett hozzájárulásának visszavonásáig őrzi meg. Visszavonás nélkül az adatokat legkésőbb a látogatás után 1 évvel töröli. Az Érintettek bármikor visszavonhatják hozzájárulásukat, postai úton a 1118 Budapest, Villányi út 107., elektronikusan pedig az gdpr@masterconsulting.hu  címre küldött üzenetükben kérhetik személyes adataik törlését. 

Kapcsolatfelvétel, információkérés teljesítése 

Az adatkezelés célja 

Az Érintettek kérdésekkel, információkérésekkel fordulhatnak az Adatkezelőhöz e-mailben, telefonon, vagy üzenhetnek az Adatkezelőnek a kapcsolat aloldalon található online form-on. A megadott adatok tárolásával az Adatkezelő képes azonosítani a kérdezőt, illetve eljuttatni a választ, vagy az érintett számára szükséges információkat. 

A kezelt adatok köre és az adatkezelés részletes célja 

Az Érintett személyes adatai: 

○  Teljes név: azonosítás, kapcsolattartás 

○  E-mail cím: azonosítás, kapcsolattartás 

○  Telefonszám: azonosítás, kapcsolattartás 

  • A kapcsolatfelvétel témája
  • A kapcsolatfelvételhez kapcsolódó szövegben található személyes adatok 

Az adatkezelés jogalapja 

Az adatkezelés jogalapja az Érintett hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont). 

Az adatkezelés időtartama 

Az Adatkezelő a személyes adatokat az Érintett hozzájárulásának visszavonásáig őrzi meg. Az Érintettek bármikor visszavonhatják hozzájárulásukat, postai úton az 1118 Budapest, Villányi út 107., elektronikusan pedig az gdpr@masterconsulting.hu  címre küldött üzenetükben kérhetik személyes adataik törlését. 

Regisztráció kapcsán megadott adatok további felhasználásához kapcsolódó adatkezelés 

Az Adatkezelő egyes szolgáltatásai kapcsán zárt, online felületet biztosít ügyfeleinek, partnereinek, vagy megbízóinak. Ezek a felületek az Adatkezelő által előállított termékek részeként, illetve ideiglenesen, egy adott projekt vagy a nyújtott szolgáltatás időtartama alatt működnek. 

Az adatkezelés célja 

Az Érintettnek ahhoz, hogy az Adatkezelő szolgáltatásait igénybe vegye, egy online vagy papír alapú regisztrációs lapot kell kitöltenie. Az egyes szolgáltatások igénybevételénél a kezelt adatok további felhasználásra kerülnek, így a későbbiekben egyszerűbben lehet azokat biztosítani. 

A kezelt adatok köre és az adatkezelés részletes céljai 

  • Vezetéknév: azonosításhoz, kommunikációhoz, szerződés teljesítéséhez szükséges 
  • Keresztnév: azonosításhoz, kommunikációhoz, szerződés teljesítéséhez szükséges 
  • E-mail cím: kapcsolattartáshoz szükséges 
  • Telefonszám: kapcsolattartáshoz szükséges 
  • Teljes lakcím: szerződés teljesítéséhez szükséges 
  • Számlázási cím: szerződés teljesítéséhez szükséges 
  • Bankszámlaszám: elszámoláshoz szükséges 

Az adatkezelés jogalapja 

Az adatkezelés jogalapja az Érintett hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont), illetve szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont). 

Az adatkezelés időtartama 

Az Adatkezelő a hozzájárulás alapján kezelt személyes adatokat az Érintett hozzájárulásának visszavonásáig őrzi meg. Az Érintettek bármikor visszavonhatják hozzájárulásukat, postai úton az 1118 Budapest Villányi út 107., elektronikusan pedig a gdpr@masterconsulting.hu  címre küldött üzenetükben kérhetik személyes adataik törlését. 

Az adatokat az Érintettel való kapcsolat megszűnését követően a Ptk. 6:22. § alapján az Adatkezelő 5 év múlva töröli. Ennél hosszabb időn át őrzi, ha azt jogszabály követeli meg, például, ha az adatokat a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény („Számviteli Törvény”) 169. § alapján köteles  megőrizni, az adatokat az Érintettel való kapcsolat megszűnését követően 8 év múlva töröli. 

Ügyfelek kiszolgálásával kapcsolatos adatkezelés 

Az együttműködések során vállalt feladatok kapcsán keletkezett eredménytermékeket, alkalmazásokat, illetve a szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb információkat, dokumentumokat Adatfeldolgozóként, a Megbízó/Megrendelő rendelkezésére bocsátja. Az átadás-átvétel részleteiről esetenként jegyzőkönyv készül. 

Az adatkezelés célja 

Az Adatfeldolgozóként szerződésben vállalt személyes adatok kezelését csak akkor képes ellátni, ha a szolgáltatás nyújtásakor a szükséges mértékben hozzáfér az ügyfelek, és az adatbázisban szereplő egyéb Érintettek személyes adataihoz. Az Ügyféladatokat, illetve az abból kinyerhető információkat nem használja fel és nem dolgozza fel más módon.

A kezelt adatok köre és az adatkezelés részletes célja 

  • Az Érintettek személyes adatai: 

○  vezetéknév: azonosítás, kapcsolattartás 

○  keresztnév: azonosítás, kapcsolattartás 

○  e-mail cím: azonosítás, kapcsolattartás 

○  telefonszám: kapcsolattartás 

  • A jegyzőkönyvben szereplő egyéb személyes adatok: szerződés teljesítése 
  • Ügyfél ügyének kezeléséhez tartozó információk: ügyfél kiszolgálása. Az együttműködések során vállalt feladatok kapcsán keletkezett eredménytermékeket, alkalmazásokat, illetve a szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb információkat, dokumentumokat az Adatfeldolgozó megbízó, megrendelő rendelkezésére bocsátja. Az átadás-átvétel részleteiről esetenként jegyzőkönyv készül. 

Az adatkezelés jogalapja 

Az adatkezelés jogalapja szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont). 

Az adatkezelés időtartama 

Adatfeldolgozó az adatokat az Érintettel való kapcsolat megszűnését követően a Ptk. 6:22. § alapján 5 év múlva töröli. Ha az adatokat a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény („Számviteli Törvény”) 169. § alapján köteles megőrizni, az adatokat az Érintettel való kapcsolat megszűnését követően 8 év múlva töröli. 

Szoftver értékesítéséhez, illetve szoftverbérleti megállapodáshoz kapcsolódó adatkezelés 

A Master Consulting Kft-nek és az általa forgalmazott szoftvert megvásárló, bérlő, és az ehhez kapcsolódó támogatást igénybe vevő Vállalkozásnak, illetve személyes közreműködőjének lehetősége van megállapodást kötni egymással. A szolgáltatások esetén Ön az ügyféladatok adatkezelője, a Master Consulting Kft. pedig ezen adatok adatfeldolgozója. 

Az adatkezelés célja 

A szerződéskötéshez, illetve a szerződés teljesítéséhez, a kapcsolódó támogatás nyújtása kapcsán szükséges a személyes adatok kezelése. 

A kezelt adatok köre és az adatkezelés részletes célja 

  • Cégnév: azonosítás, szerződés teljesítése, kapcsolattartás, számlázás 
  • Cégjegyzékszám: szerződés teljesítése, számlázás 
  • Adószám: szerződés teljesítése, számlázás 
  • Székhely: szerződés teljesítése, kapcsolattartás, számlázás 
  • Pénzforgalmi számlaszám: számlázás 
  • A kapcsolattartó és a szerződés kapcsán megnevezett egyéb Érintettek személyes adatai: 
    • Teljes név: azonosítás, kapcsolattartás 
    • E-mail cím: azonosítás, kapcsolattartás 
    • Telefonszám: azonosítás, kapcsolattartás 

A szoftvert a szerződés alapján használó Érintettek személyes adatai 

  • ○  Neve: azonosítás 
  • ○  E-mail címe: azonosítás, kapcsolattartás 
  • ○  Jelszó: hitelesítés 

Az adatkezelés jogalapja 

Az adatkezelés jogalapja szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont), számlázás vonatkozásában jogi kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pont) és az Adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont). 

Az adatkezelés időtartama 

Adatkezelő az adatokat az Érintettel való kapcsolat megszűnését követően a Ptk. 6:22. § alapján 5 év múlva töröli. Ha az adatokat a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény („Számviteli Törvény”) 169. § alapján köteles megőrizni, az adatokat az Érintettel való kapcsolat megszűnését követően 8 év múlva töröli. A gyakorlatban ilyen eset, ha az adatok a könyvelést alátámasztó iratok részét képezik, például a szerződéskötéssel kapcsolatos dokumentumokban (adott esetben magában a szerződésben) vagy a kiállított számlán szerepelnek. 

Facebook 

Az Adatkezelő Facebook oldalán – https://www.facebook.com/masterconsulting– a „tetszik”/”like”- linkre kattintással az érintett hozzájárul az Adatkezelő által elkészített hírek és ajánlatok publikálásához saját Facebook üzenőfalán. A közösségi oldalak üzemeltetői az Adatkezelőtől független, külön adatkezelők, így az ott végzett tevékenységet az Adatkezelőtől független adatkezelési dokumentumok tartalmazzák. 

A Facebook oldal adatkezeléséről tájékoztatást a Facebook honlapján – www.facebook.com – található adatvédelmi irányelvek és szabályzatból kaphat. 

Az adatkezelés célja 

  • Kommunikáció a Facebook.com által működtetett csatornákon
    Az Adatkezelő az érintettekkel a közösségi oldalon keresztül kizárólag akkor kommunikál, és így a kezelt adatok körének célja akkor válik lényegessé, ha korábban az érintett kereste meg a közösségi oldalon keresztül az Adatkezelőt. 
  • Információk megosztása, terjesztése a közösségi portálokon, különösen a Facebook-on történő jelenlét és az azzal kapcsolatos adatkezelés célja a weboldalon található tartalmak közösségi oldalon történő megosztása, publikálása. A közösségi oldal segítségével az érintett tájékozódhat a legújabb lehetőségekről. 

Az Adatkezelő a https://www.facebook.com/masterconsulting közösségi oldalán szöveges tartalmakat, képeket és videófelvételeket is közzétesz a különböző eseményekről, az Adatkezelő szolgáltatásairól, egyebekről. Adatkezelő a Facebook oldalt összekapcsolhatja más közösségi oldalakkal a facebook.com közösségi portál szabályai szerint, így a Facebook oldalon történő közzétételen érteni kell az ilyen kapcsolt közösségi portálokon történő közzétételt is. Amennyiben nem tömegfelvételről, vagy közéleti szereplésről készült felvételről van szó (Ptk. 2:48.§), Adatkezelő mindig kikéri az érintett írásbeli hozzájárulását a képek közzététele előtt. 

A kezelt adatok köre és az adatkezelés részletes céljai 

  • ●  Érintett publikus neve azonosítás, kommunikációhoz szükséges 
  • ●  Érintett publikus e-mail címe: kapcsolattartáshoz szükséges 
  • ●  Érintett küldött üzenete: a kommunikáció megvalósulásához szükséges elem 
  • ●  Érintett általi művelet eredménye (pl. értékelés, válaszadás, stb.) 

Az adatkezelés jogalapja 

A közösségi oldalak, azon belül is különösen a https://www.facebook.com/masterconsulting oldal használata és az azon keresztül, az Adatkezelővel történő kapcsolatfelvétel, a kapcsolattartás, és egyéb, a közösségi oldal által megengedett művelet önkéntes hozzájáruláson alapul. A közösségi oldalak üzemeltetői az Adatkezelőtől független, külön adatkezelők, így az ott végzett tevékenységet az Adatkezelőtől független, a közösségi oldalhoz tartozó adatkezelési dokumentumok tartalmazzák. 

A Facebook oldal adatkezeléséről tájékoztatást a Facebook honlapján – https://www.facebook.com/legal/terms – található adatvédelmi irányelvek és szabályzatból kaphat. 

Érintett a közösségi oldal feltételei alapján önként hozzájárul az Adatkezelő https://www.facebook.com/masterconsulting oldalán közzétett tartalmainak követésével, kedveléséhez. Példálózó meghatározással élve, a Facebook oldalon található üzenőfalon közzétett hírfolyamra az érintett az oldalon található „like”/ „tetszik” linkre kattintva iratkozhat fel, és ezzel hozzájárul az Adatkezelő híreinek és ajánlatainak közzétételéhez a saját üzenőfalán, és az ugyanitt található „dislike”/”nem tetszik” linkre kattintva iratkozhat le, továbbá az üzenőfal beállításai segítségével törölheti a nem kívánt, üzenő falon megjelenő hírfolyamokat. 

Az érintettek köre 

Azon természetes személyek, akik az Adatkezelő közösségi oldalait, különösen a https://www.facebook.com/masterconsulting oldalt vagy azon megjelenő tartalmakat önként követik, megosztják, kedvelik. 

Az adatkezelés időtartama 

Az érintett leiratkozásáig, kérésére törlésig.

LinkedIn 

Az Adatkezelő saját felületet üzemeltet – https://www.linkedin.com/masterconsulting – a LinkedIn nevű üzleti fókuszú közösségi oldalon. A felületen az Adatkezelő elsősorban szakmai tartalmakat, azaz cikkeket, bejegyzéseket tesz közé, amelyekhez bárki hozzáférhet és – a LinkedIn oldal követésétől függetlenül – hozzászólhat. Az Adatkezelővel, pontosabban a LinkedIn oldal mindenkori adminisztrátorával van lehetőség kapcsolatfelvételre a LinkedIn üzenetküldő funkcióján keresztül. 

Az adatkezelés célja 

A közösségi oldal működtetésének célja, hogy az érdeklődők az ott elhelyezett tartalmak kapcsán kinyilváníthassák véleményüket, kérdéseket, észrevételeket tehessenek, illetve privát üzenet formájában felvehessék a kapcsolatot az Adatkezelővel.
Az Adatkezelő célja továbbá, hogy álláshirdetéseket tegyen közzé és fogadja az ezzel kapcsolatos jelentkezéseket. 

A kezelt adatok köre és az adatkezelés részletes céljai 

Az Adatkezelő számára láthatóak a LinkedIn közösségi oldal, illetve különösen a https://www.linkedin.com/masterconsulting követői, a csatlakozók, feliratkozók, azaz az Érintettek profilján elhelyezett nyilvános információk. Az Adatkezelő hozzáfér továbbá az Érintett: 

  • által kifejtett tevékenységhez kapcsolódó információkhoz: ideértve a bejegyzéseket, értékeléseket, hozzászólásokat, bejegyzésre adott reakciókat (pl.: bejegyzés kedvelése); 
  • privát üzenetekben közölt személyes adatokhoz, 
  • a LinkedIn oldalon közzétett álláshirdetésre érkezett válaszban, jelentkezésben megadott adatokhoz. 

Az Érintett által a LinkedIn Csoportban vagy LinkedIn oldalon közzétett személyes adatokhoz – a közösségi oldal működési elve és szabályai alapján – bárki hozzáférhet. Az Adatkezelőnek nincs ráhatása arra, hogy a közösségi oldalon nyilvánosságra hozott adatokat pontosan kik ismerik meg, illetve nem rendelkezik az adatok törlésére kiterjedő jogosultsággal. 

A LinkedIn Csoportban közzétett adatokat szintén csak a LinkedIn Csoport tagjai ismerik meg, a privát üzenetekben, illetve az álláshirdetésekre való jelentkezésben megadott személyes adatokat csak a privát üzenet címzettjei, illetve az Adatkezelő ismerhetik meg. 

Az adatkezelés jogalapja 

A LinkedIn Ireland Unlimited Company (Gardner House, Wilton Plaza, Wilton Place, Dublin 2, Ireland, a továbbiakban: LinkedIn Ireland) önálló adatkezelőként saját adatkezelési szabályzatának megfelelően kezeli a LinkedIn Csoportban, illetve a LinkedIn oldalon interakciót végrehajtó, illetve állásjelentkezést benyújtó személyek adatait. A LinkedIn oldal bárki által látogatható, az ott közzétett tartalmaink, álláshirdetéseink bárki által megtekinthetőek. A LinkedIn Ireland vonatkozó általános adatkezelési tájékoztatója az alábbi linkre kattintva érhető el: https://www.linkedin.com/legal/privacy-policy?src=li-other&veh=www.linkedin.com#use

Amennyiben az adatokat közvetlenül az érintettől, a LinkedIn oldalon, ajánlás révén vagy egyéb olyan kontextusban szereztük meg, amely alapján az érintett számíthat megkeresésünkre (pl. korábbi ügyfélkapcsolat, találkozás szakmai rendezvényen, vagy kapcsolatfelvétel egy szakmai oldalon), úgy adatainak kezelése jogos érdekünkön alapszik, azonban ez esetben is eleget teszünk a tájékoztatási kötelezettségnek, illetve törekszünk a hozzájárulás megszerzésére. 

Jogos érdek megnevezése 

Adatkezelő jogos érdeke, hogy a közösségi oldal felületét használva felvegye a kapcsolatot az érintettel vagy az érintett által képviselt céggel, szervezettel. A folyamat során semmilyen módon nem korlátozzuk az érintett érdekeit vagy alapvető jogait. 

Az adatkezelés időtartama 

A LinkedIn közösségi oldalon az Érintettek profil adatait, azaz nyilvánosan közölt személyes adataik törlését, eltávolítását csak a közösségi oldalt működtető LinkedIn Ireland Unlimited Company (Gardner House, Wilton Plaza, Wilton Place, Dublin 2, Ireland, a továbbiakban: LinkedIn Ireland) végezheti el. 

Az Adatkezelőnek ugyanakkor módja van az általa működtetett https://www.linkedin.com/masterconsulting/LinkedIn oldalán végzett tevékenységek, reakciók, vélemények, közzétett tartalmak eltávolítására. Az Adatkezelő fenntartja magának a jogot arra, hogy a LinkedIn Oldalon közzétett egyes hozzászólásokat, amennyiben úgy ítéli meg, hogy azok sértik a LinkedIn vagy a LinkedIn Oldal felhasználási feltételeit (pl. erőszakos, szexuális jellegű tartalom), moderálja, törölje, a felhasználási feltételeket súlyosan megsértő személyeket pedig letiltsa (blokkolja). 

A LinkedIn oldalon keresztül benyújtott állásjelentkezések elbírálása és a felvételi eljárás lefolytatása az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltak szerint történik. 

Ajánlatkérés teljesítése 

Az adatkezelés célja 

Az ajánlatkérés teljesítése során megadott adatok tárolásával az Adatkezelő pontosabb szolgáltatást tud biztosítani. Az adatkezelés célja az Érintett által igényelt ajánlat elkészítése, az ehhez szükséges felmérések, vizsgálatok elvégzése 

A kezelt adatok köre és az adatkezelés részletes céljai 

  • Teljes név: azonosítás, kapcsolattartás 
  • E-mail cím: azonosítás, kapcsolattartás 
  • Telefonszám: az Adatkezelő és az Érintett közötti kapcsolattartás célját szolgálja 

Az adatkezelés jogalapja 

Szerződés keretében készített ajánlat esetén szerződés teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont), szerződéskötést megelőzően a kapcsolattartó számára készített ajánlat esetében jogos érdek (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont). 

A jogos érdek megnevezése 

A megfelelő tájékoztatás az üzleti lehetőségekről az Ügyfél vagy annak kapcsolattartója részére elengedhetetlen az ajánlatadás sikerességéhez. Kapcsolattartás az ajánlatkérővel. 

Érintettek kategóriái 

Az ajánlatkérő természetes személyek, jogi személyek kapcsolattartói. 

Az adatkezelés időtartama 

Az ajánlati kötöttség időtartamának lejáratát követően a személyes adatok 30 napon belül törlésre kerülnek. Megrendelés esetén a szerződéses jogviszony adatkezelései a kapcsolódó pontokban megfogalmazottak szerint történik. 

Partnerekkel való szerződéskötéssel kapcsolatos adatkezelés 

A Master Consulting Kft. tevékenységének megfelelő színvonalú teljesítése érdekében különböző partnereket bíz meg egyes feladatok, részfeladatok elvégzésével. 

Az adatkezelés célja 

Az Adatkezelés célja az eseti szerződések, vagy keretmegállapodások megkötése a feladat, részfeladat teljesítésére vállalkozó jogi vagy természetes személlyel. 

A kezelt adatok köre és az adatkezelés részletes céljai 

  • Személyes közreműködő vezetékneve: azonosítás, kapcsolattartás 
  • Személyes közreműködő keresztneve: azonosítás, kapcsolattartás 
  • E-mail cím: azonosítás, kapcsolattartás 
  • Telefonszám: kapcsolattartás 
  • Jogi személlyel kapcsolatos adatok (név, székhely, cégjegyzékszám, adószám): szerződés teljesítése 
  • Kapcsolattartó adatai: azonosítás, kapcsolattartás 
  •  Aláírás: hitelesítés, azonosítás 

Az adatkezelés jogalapja 

A szerződéskötést megelőzően az adatkezelés jogalapja az Érintett hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont), azt követően szerződéses kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont). 

Az adatkezelés időtartama 

Az Adatkezelő a személyes adatokat az Érintett hozzájárulásának visszavonásáig őrzi meg. Az Érintettek bármikor visszavonhatják hozzájárulásukat, postai úton az 1118 Budapest, Villányi út 107., elektronikusan pedig az gdpr@masterconsulting.hu  címre küldött üzenetükben kérhetik személyes adataik törlését. 

Adatkezelő a szerződéses kötelezettség teljesítése esetén az adatokat az Érintettel való kapcsolat megszűnését követően a Ptk. 6:22. § alapján 5 év múlva töröli. Ha az adatokat a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény („Számviteli Törvény”) 169. § alapján kötelesek megőrizni, az adatokat az Érintettel való kapcsolat megszűnését követően 8 év múlva töröli. 

Termék vagy szolgáltatás megrendelése, átvétele 

Az adatkezelés célja 

Termék vagy szolgáltatás megrendelése esetében az adatkezelés célja az, hogy a megrendelt árut vagy szolgáltatást az Érintett (vagy annak személyes közreműködője) megrendelhesse és átvehesse. Amennyiben a szolgáltatás nyújtása során a szerződő fél más Érintett(ek) személyes adatait is meg kívánja adni, külön kell nyilatkoznia az adatok megadásával kapcsolatban. 

A kezelt adatok köre és az adatkezelés részletes céljai 

  • Teljes név: azonosítás, kapcsolattartás, igényérvényesítés 
  • E-mail cím: azonosítás, kapcsolattartás 
  • Telefonszám: azonosítás, kapcsolattartás 
  • Cégnév: a szerződés alapját képezi, az azonosítás, szerződés teljesítése, számlázás, továbbá az Adatkezelő és az Érintett közötti kapcsolattartás célját szolgálja 
  • A képviseletre jogosult, illetve kapcsolattartó neve: azonosítás, kapcsolattartás, igényérvényesítés 
  • A képviseletre jogosult, illetve kapcsolattartó telefonszáma: kapcsolattartás, 
  • A képviseletre jogosult, illetve kapcsolattartó e-mail címe: azonosítás, kapcsolattartás, igényérvényesítés 
  • Számlázási cím: a szerződés alapját képezi, a szerződés teljesítése, továbbá a számlázás célját szolgálja 
  • Egyéb, a teljesítéssel összefüggő adatok: a szerződés alapját képezi, szerződés teljesítéséhez szükséges. 

Az adatkezelés jogalapja 

Az adatkezelés jogalapja szerződéses kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont), számlázás vonatkozásában jogi kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pont), az elévülési időtartam alatt: jogos érdek (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont). A megrendelés esetleges egyéb kedvezményezettjéhez tartozó adatok kezelését az Elkertv. 13/A. § (1) és az Elkertv. 13/A. § (3) bekezdése szabályozza, a kapcsolódó jogsérelmekről pedig a Ptk 6:11. § (1) és Ptk. 6:14 § (1) paragrafusai rendelkeznek. 

Jogos érdek megnevezése 

Az ügyfél tájékoztatása a megrendeléssel, illetve a szerződés teljesítésével kapcsolatban, illetve magának a szerződésnek a teljesítése. Az elévülési időtartam alatt igényérvényesítés. 

Érintettek kategóriái 

Az adatkezelővel ügyfélkapcsolatban álló természetes személyek, jogi személy ügyfelek természetes személy kapcsolattartói. 

Az adatkezelés időtartama 

Adatkezelő az adatokat az Érintettel való kapcsolat megszűnését követően a Ptk. 6:22. § alapján 5 év múlva töröli. Ha az adatokat a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény („Számviteli Törvény”) 169. § alapján kötelesek megőrizni, az adatokat az Érintettel való kapcsolat megszűnését követően 8 év múlva töröli. A gyakorlatban ilyen eset, ha az adatok a könyvelést alátámasztó iratok részét képezik, például a szerződéskötéssel kapcsolatos dokumentumokban (adott esetben magában a szerződésben) vagy a kiállított számlán szerepelnek. Az Ügyfél által megadott egyéb személyek adatait csak addig kezeli, ameddig az a szolgáltatás nyújtása kapcsán szükséges, ugyanakkor az Ügyfél által más személyek kapcsán megadott személyes adatok kezeléséről szóló nyilatkozatot az Érintettel való kapcsolat megszűnését követően a Ptk. 6:22. § alapján 5 év múlva töröli. 

A jogos érdek alapján kezelt adatokat a megrendelés meghiúsulása esetén az Adatkezelő legfeljebb 1 évig tárolja. 

Panaszkezeléssel kapcsolatos adatkezelés 

Az adatkezelés célja 

Az Érintettnek lehetősége van panaszt tennie az Adatkezelő által nyújtott szolgáltatással kapcsolatban. 

A kezelt adatok köre és az adatkezelés részletes céljai 

  • Teljes név: azonosítás, kapcsolattartás, igényérvényesítés 
  • E-mail cím: azonosítás, kapcsolattartás 
  • Telefonszám: azonosítás, kapcsolattartás 
  • Cégnév: szerződés teljesítés, azonosítás, kapcsolattartás 
  • A képviseletre jogosult, illetve kapcsolattartó neve: azonosítás, kapcsolattartás, igényérvényesítés 
  • A képviseletre jogosult, illetve kapcsolattartó telefonszáma: kapcsolattartás 
  • A képviseletre jogosult, illetve kapcsolattartó e-mail címe: azonosítás, kapcsolattartás, igényérvényesítés 
  • Panasz tartalma: azonosítás, kapcsolattartás 

Az adatkezelés jogalapja 

Az adatkezelés jogalapja jogi kötelezettség teljesítése (GDPR. 6. cikk (1) bekezdés c,). A vállalkozások kötelesek a hozzájuk beérkezett panaszokat érdemben kivizsgálni a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, illetve a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény alapján. 

Az adatkezelés időtartama 

Az Adatkezelő a személyes adatokat a panasz megtételétől számított 5 évig kezeli. 

Jegyzőkönyv felvétele hiba kapcsán 

Az adatkezelés célja 

Az Érintettnek (Vevő) ezen személyes adatokat kell megadnia ahhoz, hogy a kifogását tartalmazó jegyzőkönyv kitöltésre kerüljön, és az Adatkezelő az esetleges hibát ki tudja javítani. 

A kezelt adatok köre és az adatkezelés részletes célja 

  • Az Érintett személyes adatai: 
    • Teljes név: azonosítás, kapcsolattartás, igényérvényesítés 
    • E-mail cím: azonosítás, kapcsolattartás 
    • Telefonszám: azonosítás, kapcsolattartás 
    • Aláírás: azonosítás 
  • Céges adatok 
    • Cégnév: szerződés teljesítés, azonosítás, kapcsolattartás 
    • A képviseletre jogosult, illetve kapcsolattartó neve: azonosítás, kapcsolattartás, igényérvényesítés 
    • A képviseletre jogosult, illetve kapcsolattartó telefonszáma: kapcsolattartás 
    • A képviseletre jogosult, illetve kapcsolattartó e-mail címe: azonosítás, kapcsolattartás, igényérvényesítés 
    • Számlázási cím: a viszonteladói szerződés alapját képezi, a szerződés teljesítése, továbbá a számlázás célját szolgálja 
  • Egyéb, a teljesítéssel összefüggő adatok: a viszonteladói szerződés alapját képezi, szerződés teljesítéséhez szükséges 
  • A meghibásodás körülményei, szerződés teljesítése 
  • A jegyzőkönyv aláírásának dátuma: azonosítás 

Az adatkezelés jogalapja 

Szerződés teljesítése (GDPR. 6. cikk (1) bekezdés b,). 

Az adatkezelés időtartama 

Adatkezelő a szerződéses kötelezettség teljesítése esetén az adatokat az Érintettel való kapcsolat megszűnését követően a Ptk. 6:22. § alapján 5 év múlva töröli. 

Hibabejelentés rögzítése 

Az Adatkezelő az ügyfelek részére biztosítja a helpdesk@masterconsulting.hu email címet, az észlelt hibák jelentésére, adminisztrálására. 

Az adatkezelés célja 

Az Érintettnek a regisztrációkor, valamint a felmerülő esetleges hiba észlelésekor lehetősége van a hibát a rendszeren keresztül bejelenteni. 

Az adatkezelés jogalapja 

Az Érintett hozzájárulása (GDPR. 6. cikk (1) bekezdés a,), illetve regisztrált igénylő esetén szerződéses kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont), 

A kezelt adatok köre és az adatkezelés részletes célja 

  • Az Érintett személyes adatai: 
    • Teljes név: azonosítás, kapcsolattartás, igényérvényesítés 
    • Felhasználónév: azonosítás, kapcsolattartás 
    • E-mail cím: azonosítás, kapcsolattartás 
    • Telefonszám: azonosítás, kapcsolattartás 
  • Céges adatok 
    • Cégnév: szerződés teljesítés, azonosítás, kapcsolattartás 
    • A képviseletre jogosult, illetve kapcsolattartó neve: azonosítás, kapcsolattartás, igényérvényesítés 
    • A képviseletre jogosult, illetve kapcsolattartó telefonszáma: kapcsolattartás 
    • A képviseletre jogosult, illetve kapcsolattartó e-mail címe: azonosítás, kapcsolattartás, igényérvényesítés 
    • Számlázási cím: a viszonteladói szerződés alapját képezi, a szerződés teljesítése, továbbá a számlázás célját szolgálja 
  • A hibajegyhez kapcsolódó adatok: 
    • Hibajegy azonosítója: azonosítás 
    • Hibajegy létrehozásának időpontja: azonosítás 
    • Hibajelentés tartalma: szerződéses kötelezettség teljesítése 

Az adatkezelés jogalapja 

Az Érintett hozzájárulása (GDPR. 6. cikk (1) bekezdés a), illetve regisztrált igénylő esetén szerződéses kötelezettség teljesítése (GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont), 

Az adatkezelés időtartama 

Az Érintett által adott hozzájárulás esetén annak visszavonásáig, illetve a visszavonás hiányában a hiba kijavításától számított 30 nap múlva törlésre kerülnek a személyes adatok. Az Érintettek bármikor visszavonhatják hozzájárulásukat, postai úton az 1118 Budapest, Villányi út 107., elektronikusan pedig a gdpr@masterconsulting.hu címre küldött üzenetükben kérhetik személyes adataik törlését. 

Adatkezelő az adatokat az Érintettel való való kapcsolat megszűnését követően a Ptk. 6:22. § alapján 5 év múlva anonimizálja. Ennél hosszabb időn át őrzi, ha azt jogszabály követeli meg, például ha az adatokat a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény („Számviteli Törvény”) 169. § alapján köteles megőrizni, az adatokat az Érintettel való kapcsolat megszűnését követően 8 év múlva töröli. A gyakorlatban ilyen eset, ha az adatok a könyvelést alátámasztó iratok részét képezik, például a szerződéskötéssel kapcsolatos dokumentumokban (adott esetben magában a szerződésben) vagy a kiállított számlán szerepelnek, illetve hatósági eljárás során megtett jelentés esetén 6 évig. 

Munkaerő felvétel, munkavállalók jelentkezésének fogadása 

Az Adatkezelő lehetőséget biztosít, hogy az Érintett jelentkezzen az általa meghirdetett állásra. 

Az adatkezelés célja 

Az adatkezelés célja a munkavállaló jelentkezésének az adminisztrálása, a kapcsolatfelvétel megvalósulása a munkavállalóval, illetve a felvételről szóló döntési folyamat végrehajtása. 

A kezelt adatok köre és az adatkezelés részletes céljai 

  • A pályázó Érintett személyes adatai: 
  • vezetéknév: azonosítás, kapcsolattartás 
  • keresztnév: azonosítás, kapcsolattartás 
  • lakcíme: azonosítás, kapcsolattartás 
  • képzettsége: azonosítás 
  • végzettsége: azonosítás 
  • gyakorlata: azonosítás 
  • e-mail cím: azonosítás, kapcsolattartás 
  • telefonszáma: azonosítás, kapcsolattartás 
  • A pályázatában önkéntesen megadott egyéb személyes adatok: a pozícióra megfelelő személy kiválasztásához lehet szükséges 
  • Az önéletrajz mellékleteként csatolt bármilyen dokumentumban önkéntesen megadott személyes adat: a pozícióra megfelelő személykiválasztásához lehet szükséges. 

Az adatkezelés jogalapja 

A pályázó hozzájárulása (GDPR. 6. cikk (1) bekezdés a), amelyet bármikor, indoklás nélkül visszavonhat. 

Az adatkezelés időtartama 

A betöltendő pozícióra megfelelő személy kiválasztását követően az Adatkezelő tájékoztatást küld a többi érintett pályázónak arról, hogy a munkáltató nem őt választotta az adott állásra, s egyúttal kifejezett és önkéntes hozzájárulását kéri írásban az önéletrajz és a kapcsolódó egyéb személyes adatokat tartalmazó dokumentumok megőrzése kapcsán. Az adatkezelés célja, hogy az Érintett az Adatkezelő későbbi pályázatain egyszerűsített módon részt vehessen. Az érintett kifejezett hozzájárulása 6 hónap időtartamra teszi lehetővé a személyes adatai kezelését, ezt követően az adatok törlésre kerülnek. 

Amennyiben az Érintett nem járul hozzá pályázati anyagának, illetve személyes adatainak megőrzéséhez, Adatkezelő az adatokat 30 napon belül anonimizálja, az önéletrajzokat megsemmisíti. 

Az Érintettek bármikor visszavonhatják hozzájárulásukat, postai úton a 1118 Budapest, Villányi út 107., elektronikusan pedig a gdpr@masterconsulting címre küldött üzenetükben kérhetik személyes adataik törlését. Az Adatkezelő a kérést teljesíti, amennyiben a kívánt művelet észszerűen kivitelezhető. 

Rendezvények szervezése, dokumentálása, a nyilvánosság tájékoztatása 

Az adatkezelés célja 

Az Adatkezelő által szervezett szakmai programok rendezvények, konferenciák lebonyolítása kapcsán a résztvevők, érintettek regisztrálása, azonosítása érdekében és a résztvevőkkel történő kapcsolattartás érdekében szükséges az adatok rögzítése, tárolása, továbbítása, felhasználása. 

A kezelt adatok köre 

  • Résztvevő neve: azonosítás, amennyiben a részvétel regisztrációhoz kötött, kapcsolattartás 
  • Résztvevő e-mail címe: azonosítás, amennyiben a részvétel regisztrációhoz kötött, kapcsolattartás 
  • A rendezvény helyszíne, időpontja 
  • Névjegyen található egyéb adatok: kapcsolattartás
  • Számlázással kapcsolatos adatok

Az adatkezelés jogalapja 

Jogos érdek (GDPR 6. cikk (1) bekezdés e) pont), illetve az Érintett hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont), amennyiben az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött. 

Jogos érdek megnevezése 

Az Adatkezelő érdeke, hogy a létesítményeiben, vagy az általa bérelt helyszíneken tartott rendezvényeken azok tartózkodjanak, akik jogosultak a részvételre. 

Az adatkezelés időtartama 

Amennyiben az Adatkezelő a személyes adatokat az eseményen való regisztráláshoz kötötte, a kezelt adatokat az Érintett hozzájárulásának visszavonásáig, illetve a cél teljesülését követő 30 napig őrzi meg. Adatkezelő az adatokat az Érintettel való kapcsolat megszűnését követően a Ptk. 6:22. § alapján 5 év múlva töröli. Ha az adatokat a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény („Számviteli Törvény”) 169. § alapján köteles megőrizni, az adatokat Az Érintettek bármikor visszavonhatják hozzájárulásukat, postai úton az 1118 Budapest, Villányi út 107., elektronikusan pedig a gdpr@masterconsulting.hu címre küldött üzenetükben kérhetik személyes adataik törlését. Az Adatkezelő a kérést teljesíti, amennyiben a kívánt művelet észszerűen kivitelezhető. 

Rendezvényeken készült fénykép-, videófelvételek elkészítése 

Az Adatkezelő által szervezett szakmai programok, rendezvények, konferenciák lebonyolítása  kapcsán a résztvevőkről fénykép- és/vagy videófelvétel készülhet. Az elkészült felvételeket az Adatkezelő megosztja, szűk körben, vagy akár a különböző digitális felületein. Hozzájárulás hiányában az Érintettről nem készül egyéni ábrázolású fénykép, videófelvétel. 

Az adatkezelés célja 

A felvételek készítésének a célja a csoport életének (egyedi vagy csoport, pl. tablókép) dokumentálása, és a felvételek megosztása a résztvevők, a közösség tagjai számára illetve publikálása a szervezet nyilvános felületein, valamint a sajtóban. 

A kezelt adatok köre 

  • Résztvevő neve: azonosítás, amennyiben a részvétel regisztrációhoz kötött, kapcsolattartás 
  • Résztvevő e-mail címe: azonosítás, amennyiben a részvétel regisztrációhoz kötött, kapcsolattartás 
  • Fénykép, az Érintett képmásával: az esemény dokumentálása 
  • Videófelvétel, az Érintett képmásával: az esemény dokumentálása 

Az adatkezelés jogalapja 

Az Érintett hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont). A fényképek, videofelvételek közzétételére külön hozzájárulás alapján kerülhet sor. Kiskorú jognyilatkozatának érvényességéhez szülő, más törvényes képviselő, gondviselő hozzájárulása szükséges. 

Nincs szükség hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és az elkészített felvétel felhasználásához tömegfelvétel esetén (amikor az ábrázolás módja nem egyéni, a felvétel összhatásában örökít meg a nyilvánosság előtt lezajlott eseményeket) és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén. 

Az adatkezelés időtartama 

Az Érintettek bármikor visszavonhatják hozzájárulásukat, postai úton az 1118 Budapest, Villányi út 107., elektronikusan pedig a gdpr@masterconsulting.hu címre küldött üzenetükben kérhetik személyes adataik törlését. Az Adatkezelő ebben az esetben törli az Érintett vonatkozó személyes adatai, illetve a felvételeket. Mindazonáltal a hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtti adatkezelések jogszerűségét. 

Üzenetek, hírlevelek küldése, DM tevékenység, telefonhívásos megkeresés 

A Master Consulting Kft. a hírlevélre feliratkozó természetes személyek, illetve természetes személy ügyfelei, valamint jogi személy ügyfelei természetes személy kapcsolattartói számára hírlevelet küld. 

Az adatkezelés célja 

Az Adatkezelő a feliratkozók részére postai úton promóciós anyagokat, postai csekkeket juttat el, direkt elektronikus üzenetek formájában hírleveleket, körleveleket és egyedi üzeneteket küld, illetve telefonon információkat juttat el például tevékenységével, rendezvényeivel, kampányaival, a csatlakozási és támogatási lehetőségekkel kapcsolatban azon Érintettek részére, akik a listára feliratkoztak, és megadták e-mail címüket, telefonszámukat. 

Az Érintett korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen leiratkozhat a hírlevélben leírt módon. Kérés esetén az Adatkezelő az Érintett minden – a hírlevél küldéséhez szükséges – személyes adatát töröli a nyilvántartásából, és további levelekkel nem keresi meg az Érintettet. 

A kezelt adatok köre és Az adatkezelés célja 

  • Vezetéknév: azonosítás, kapcsolattartás 
  • Keresztnév: azonosítás, kapcsolattartás 
  • Postacím: azonosítás, kapcsolattartás 
  • Születési dátum: azonosítás 
  • E-mail cím: azonosítás, kapcsolattartás 
  • Telefonszám: azonosítás, kapcsolattartás 

Érintettek kategóriái 

Az Adatkezelő természetes személy ügyfelei, a hírlevélre feliratkozó természetes személyek, jogi személyek természetes személy kapcsolattartói. 

Az adatkezelés időtartama 

Az Adatkezelő a személyes adatokat az Érintett hozzájárulásának visszavonásáig őrzi meg. Az Érintettek bármikor visszavonhatják hozzájárulásukat, postai úton az 1118 Budapest, Villányi út 107., elektronikusan pedig a gdpr@masterconsulting.hu címre küldött üzenetükben kérhetik személyes adataik törlését. 

Pénzügyi bizonylat, számla kiállítása 

Az adatkezelés célja 

Az Adatkezelő ezen adatokat kezeli az Érintettel (alvállalkozó vagy annak személyes közreműködője) kapcsolatos bizonylatok, számlák kiállításához. 

Az adatkezelés jogalapja 

Az adatkezelés jogalapja jogi kötelezettség teljesítése (GDPR. 6. cikk (1) bekezdés c) pontja. 

Személyes adatok kategóriái 

A számlázáshoz közvetlenül szükséges adatok. 

  • Érintett teljes neve: azonosítás, kapcsolattartás, visszaellenőrzés 
  • Érintett címe: azonosítás, kapcsolattartás 
  • Adószám: azonosítás 

Tárolás időtartama 

Adatkezelő az adatokat a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény („Számviteli Törvény”) 169. § alapján köteles megőrizni az Érintettel való kapcsolat megszűnését követő 8 évig. 

Adatfeldolgozásra jogosult személyek, adattovábbítás 

Az Adatkezelő egyes törvényi kötelezettségek és feladatok kapcsán továbbítja az Érintett adatait más Adatkezelőkhöz, illetve adatfeldolgozókat vesz igénybe egyes részfeladatok elvégzéséhez. 

Adatfeldolgozás 

Az adatfeldolgozónak a személyes adatok feldolgozásával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit az GDPR, valamint az adatkezelésre vonatkozó külön törvények keretei között az Adatkezelő határozza meg. Az általa adott utasítások jogszerűségéért az Adatkezelő felel. Az adatfeldolgozó az adatkezelést érintő érdemi döntést nem hozhat, a tudomására jutott személyes adatokat kizárólag az Adatkezelő rendelkezései szerint dolgozhatja fel, saját céljára adatfeldolgozást nem végezhet, a személyes adatokat az Adatkezelő rendelkezései szerint köteles tárolni. 

Az Adatkezelő az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzésére az alábbi táblázatban felsorolt adatfeldolgozókat veszi igénybe. 

Az adatfeldolgozók neve és elérhetősége Az adatfeldolgozás során ellátott tevékenység
Mészöly és Fia Kft.

2040 Budaörs, Kertész utca 12/d.

Adószám: 14833140-2-13 

A könyveléshez, így az üzleti vagy egyéb tranzakciókhoz, ügyletekhez, kapcsolódó bizonylatokhoz, megállapodásokhoz és az ezeken kezelt személyes adatokhoz fér hozzá. 
Mészöly és Fia Kft.

2040 Budaörs, Kertész utca 12/d.

Adószám: 14833140-2-13

A számlázáshoz szükséges adatokhoz, megrendelésekhez, az ügyletekhez kapcsolódó bizonylatokhoz, megállapodásokhoz és az ezeken kezelt személyes adatokhoz fér hozzá. Az Érintett által megadott személyes adat. 
Yettel, Vodafone A Master Consulting Kft. számára szükséges telekommunikációs szolgáltatások (Telefon, Mobilnternet) üzemeltetőjeként hozzáférhet az Adatkezelő hívásainak adataihoz, illetve ráláthat az internethasználat részleteire. 
ARENDSZERGAZDA Kft. 

1024 Budapest, Kis Rókus utca21. 2.em.1.

Adószám: 14709087-2-41

A Master Consulting Kft. számára szükséges internet szolgáltatások és a tárhely, valamint a rendszer üzemeltetőjeként hozzáférhet az adatállományokhoz. 
Office 365 Microsoft Magyarország Kft. 

Székhely: 1031 Budapest, Graphisoft Park 3.

 

A Master Consulting Kft. a Microsoft által biztosított Office 365 szolgáltatást használja e-mailes kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás, szövegszerkesztés, táblázatkezelési és prezentációk kezelése tekintetében. 
Maximum Agency Kft.
1134 Budapest, Váci út 47/b. Ü1 ajtóAdószám: 32284346-2-41

 

Feladata online marketing szolgáltatások technikai kivitelezése. Az Adatkezelő ügyfeleinek adataihoz fér hozzá, a szolgáltatás teljesítésének mértékében. 
Magyar Posta Zrt. 

Székhely: 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. Adatkezelési tájékoztatója: www.posta.hu/adatkezelesi_tajekoztat o 

A Master Consulting Kft. megbízása alapján hozzáfér a postai levél, küldemény kézbesítéséhez, kiszállításához szükséges személyes adatokhoz. 
OTP A Master Consulting Kft. számlavezető bankja, online fizetés vagy banki átutalásos fizetés esetén hozzáfér az utaláshoz kapcsolódó személyes adatokhoz. A pénzintézet a hazai jogszabályok, így különösen a pénzintézetekre vonatkozó szigorú előírásoknak megfelelően végzi a tevékenységét, és kezeli a személyes adatokat. 

Adatbiztonsági intézkedések 

Az Adatkezelő az Érintett munkavállalók, partnerek és alvállalkozók által megadott személyes adatokkal kapcsolatban az „Európai Parlament 2016/679 Rendelete” és „Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény” előírásait szem előtt tartva jár el. 

Az Adatkezelő minden elvárható módon óvja az adatok biztonságát és gondoskodik azok jogszerű kezeléséről: 

  • gondoskodik az adatok megfelelő szintű védelméről, különösen a jogosulatlan használat hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen, 
  • biztosítja, hogy a nyilvántartás módja és adattartalma a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfeleljen, 
  • gondoskodik arról, hogy a személyügyi nyilvántartásban szereplő adatokat csak azok a munkavállalók, és egyéb az Adatkezelő érdekkörében eljáró személyek ismerhessék meg, akiknek erre munkakörük, feladatuk ellátása érdekében szükségük van, 
  • a nyilvántartás papíralapú dokumentumait az adatbiztonság követelményeire tekintettel tárolja, és gondoskodik azok biztonságos őrzéséről, 
  • gondoskodik az informatikai rendszer jogosulatlan hozzáférés elleni védelméről, mind a szoftver mind a hardver eszközök tekintetében, 
  • nyomon követi és naplózza az adatokkal végzett műveleteket, 
  • az adatkezelés határidejének leteltekor gondoskodik az adatállományok visszaállíthatatlan törléséről, 
  • gondoskodik a számítógépes vírusok elleni védelemről a munkavállalói által használt informatikai eszközök és a belső üzemeltetésű szerverek vonatkozásában, 
  • megteremti a feltételeket ahhoz, hogy az informatikai eszközök használatára vonatkozó biztonsági szabályok a munkavállalók otthoni munkavégzése esetén is megfelelően érvényesüljenek, 
  • olyamatosan biztosítja a hardver eszközeinek fizikai védelmét, beleértve az elemi károk elleni védekezést. 

Az Adatkezelő kéri, hogy segítsen az információk megóvásában azzal, hogy nem használ túlságosan nyilvánvaló bejelentkezési nevet illetve jelszót, valamint a jelszavát rendszeresen megváltoztatja, továbbá jelszavát ne tegye hozzáférhetővé más személy számára. 

Az adatkezeléssel kapcsolatos érintetti jogok 

Az Érintett adatvédelmi jogait és jogorvoslati lehetőségeit, és ezzel kapcsolatban a GDPR vonatkozó rendelkezéseit és korlátozásait részletesen a GDPR tartalmazza (így különösen a GDPR 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 77., 78., 79. és 82. cikkei). Az alábbiakban összefoglalva a legfontosabb rendelkezések. 

Az Érintett hozzáférési joga 

Az Érintett jogosult arra, hogy visszajelzést kapjon az Adatkezelőtől arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e. Ha ilyen adatkezelés folyamatban van, az Érintett jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: 

  • az adatkezelés céljai; 
  • az Érintett személyes adatok kategóriái; 
  • azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel a személyes adatokat közöltük vagy közölni fogjuk, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; 
  • adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai; 
  • az Érintett joga, hogy kérelmezheti az Adatkezelőtől az Érintettre vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen; 
  • valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; és 
  • ha az adatokat nem az Érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ; 
  • automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az Érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. 

Ha személyes adatoknak harmadik országba történő továbbítására kerül sor, az Érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozóan a megfelelő garanciákról. 

Az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az Adatkezelő az Érintett rendelkezésére bocsátja. Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha az Érintett másként kéri. 

A helyesbítéshez való jog 

Az Érintett jogosult arra, hogy kéréséreaz Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse az Érintettre vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Az Érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését. 

A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”) 

Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje az Érintettre vonatkozó személyes adatokat, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll: 

  • a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat az Adatkezelő gyűjtötte vagy más módon kezelte; 
  • az Érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja; 
  • az Érintett tiltakozik az adatkezelése ellen, és adott esetben nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre; 
  • a személyes adatokat az Adatkezelő jogellenesen kezelte; 
  • a személyes adatokat az Adatekezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell; vagy 
  • a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor. 

Ha az Adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat szintén tároló vagy publikáló egyéb adatkezelőket, hogy az Érintett kérelmezte tőle a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését. 

A fentiek nem alkalmazandók, amennyiben az adatkezelés szükséges, többek között: 

  • a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; 
  • a személyes adatok kezelését előíró, az Adatkezelő alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése céljából; 
  • a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben a valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy 
  • jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez. 

Az adatkezelés korlátozásához való jog 

Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül: 

  • az Érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát; 
  • az adatkezelés jogellenes, és az Érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását; 
  • már nincs szüksége az Adatkezelőnek a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az Érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy az Érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben. 

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni. 

Az adatkezelés korlátozásának feloldásáról az Adatkezelő előzetesen tájékoztatja az Érintettet. 

A személyes adatok helyesbítéséhez vagy törléséhez, illetve az adatkezelés korlátozásához kapcsolódó értesítési kötelezettség 

Az Adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közöltük, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az az Érintett kérésére az Adatekezlő tájékoztatja e címzettekről. 

Az adathordozhatósághoz való jog 

Az Érintett jogosult arra, hogy az Érintettre vonatkozó, általa az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az Adatkezelő, ha: 

  • az adatkezelés hozzájáruláson vagy szerződésen alapul; és 
  • az adatkezelés automatizált módon történik. 

Az adatok hordozhatóságához való jog gyakorlása során az Érintett jogosult arra, hogy – ha ez technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen továbbítását. 

A tiltakozáshoz való jog 

Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak jogos érdeken alapuló kezelése ellen, ideértve profilalkotást is. Ebben az esetben a személyes adatokat az Adatkezelő nem kezeli tovább, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. 

Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az Érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon az Érintettre vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik. 

Ha az Érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.
Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódóan és a 2002/58/EK irányelvtől eltérve az Érintett a tiltakozáshoz való jogot műszaki előírásokon alapuló automatizált eszközökkel is gyakorolhatja. 

Ha a személyes adatok kezelésére tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül sor, az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozhasson az Érintettre vonatkozó személyes adatok kezelése ellen, kivéve, ha az adatkezelésre közérdekű okból végzett feladat végrehajtása érdekében van szükség. 

A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog 

Az Érintett a GDPR, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján bíróság előtt érvényesítheti jogait, továbbá Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) 

Cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.,Postafiók: 1363 Budapest, Pf.: 9.

Elérhetőség: ugyfelszolgalat@naih.hu, +36 (30) 683-5969, www.naih.hu fordulhat az Adatkezelő adatkezelési gyakorlatával kapcsolatban felmerült panasza esetén. Az adatkezeléssel kapcsolatos részletes jogokat és jogorvoslati lehetőségeket részletesen a GDPR 77.,79. és 82. cikkei tartalmazzák. 

A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog 

Az Érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság az Érintettre vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben.
Az Érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az Érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről. 

A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. 

Az Adatkezelővel vagy az Adatfeldolgozóval szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog 

Az Érintett hatékony bírósági jogorvoslatra jogosult, ha megítélése szerint a személyes adatainak a GDPR-nak nem megfelelő kezelése következtében megsértették a GDPR szerinti jogait.

Az Adatkezelővel vagy az Adatfeldolgozóval szembeni eljárást az Adatkezelő vagy az Adatfeldolgozó tevékenységi helye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. Az ilyen eljárás megindítható az Érintett szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt is. 

Valamely eljárás kezdeményezése előtt javasolt az Adatkezelőnek elküldeni a panaszt. 

Gyermekekkel kapcsolatos információk 

  1. éven aluli személyek nem adhatnak meg magukról személyes adatot, kivéve, ha valamelyik szülőtől, vagy gyámtól ehhez engedélyt kértek. A 16. éven aluli személyek adatait nem, vagy anonimizáltan kezeljük, amennyiben az adatkezelés kapcsán nem érhető el a törvényes képviselő, szülő, gyám vagy gondnok által adott hozzájárulás. 

A 14. életévét be nem töltött Érintett esetében a törvényes képviselője, gondnoka adhat meg személyes adatot, tehet nevében jognyilatkozatot. 

A 14. életévét betöltött, de a 18. életévét be nem töltött Érintett csak a törvényes képviselőjének, gondnokának hozzájárulásával adhat meg személyes adatot, hozzájárulásával tehet jognyilatkozatot. 

Az információk rendelkezésre bocsátásával Ön kijelenti és szavatolja, hogy a fentiekre figyelemmel jár el, cselekvőképessége az információk rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban nem korlátozott. Amennyiben Ön az információk rendelkezésre bocsátására jogilag önállóan nem jogosult, Ön köteles az Érintett harmadik személyek (pl. törvényes képviselő, gondnok) beleegyezését megszerezni. Ezzel összefüggésben Ön köteles mérlegelni, hogy az adott információ rendelkezésre bocsátásával összefüggésben szükség van-e valamely harmadik személy hozzájárulására. Előfordulhat, hogy az Adatkezelő Önnel személyes kapcsolatba nem kerül, így a jelen pontnak való megfelelést Ön köteles biztosítani, és az Adatkezelőt ezzel összefüggésben felelősség nem terheli. 

Az Adatkezelő üzleti tevékenysége kapcsán nem kezel 16 év alatti személyekhez tartozó személyes adatokat. Az adatkezelő nem rendelkezik kifinomult módszerekkel a hozzájáruló személy jogosultsága, valódi életkora, illetve nyilatkozatának valódiságát ellenőrizni, így a felhasználó, illetve a felette szülői felügyeletet gyakorló személy szavatol azért, hogy a hozzájárulás megfelel a jogszabályoknak. Hozzájáruló nyilatkozat hiányában az adatkezelő 16. életévét be nem töltött érintettre vonatkozó személyes adatot nem gyűjt. 

Az Adatkezelő minden ésszerű erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy észleljen minden esetet, ahol kiskorúak adatait, jogosulatlanul bocsátottak rendelkezésére, ilyen esetben haladéktalanul gondoskodik az adatok törléséről. 

Kérjük, haladéktalanul közölje velünk, ha azt tapasztalja, hogy egy gyermek önmagáról jogosulatlanul bocsátott rendelkezésre információt. A Tájékoztató elején kiemelt elérhetőségeinken kapcsolatba léphet velünk. 

Panaszok kezelése 

Szóbeli panasz 

A telefonon vagy személyesen érkező szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, nyilvántartásba kell venni és szükség szerint meg kell hozni a szükséges intézkedéseket. 

A panaszról felvett jegyzőkönyv az alábbi adatokat tartalmazza: 

  • az ügyfél neve, lakcíme, 
  • a panasz érkezésének ideje, módja, 
  • a panasz leírása, 
  • az ügyfél által bemutatott iratok, dokumentumok jegyzéke, 
  • az Adatkezelő álláspontja a panasz kapcsán, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges, 
  • az ügyfél aláírása (ha lehetséges), 
  • a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje, 
  • telefonon érkező panasz esetén a kapcsolódó egyedi azonosítószám. 

Ha az ügyfél a panasz kezelésével nem ért egyet, az Adatkezelő a panaszról, annak kezeléséről, valamint az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát átadja, vagy eljuttatja az Ügyfél részére. A jegyzőkönyv rögzítését követően az ügy kezelése az írásbeli panaszhoz hasonló módon, azonos szabályok alapján történik. 

Írásbeli panasz 

Az Adatkezelő és munkatársai a törvényben meghatározott módon kezelik a beérkező panaszokat. A panaszok kapcsán jegyzőkönyv készül, amely a szóbeli panasz benyújtásához hasonló adattartalommal. Az írásbeli panaszt az Adatkezelő – ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik – a beérkezését követően 30 napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. 

Az Adatkezelő vezetője, illetve az általa megbízott ügyintéző a panaszost (bejelentőt) meghallgathatja, illetve külső szakértőkhöz fordulhat, ha a panasz, illetve bejelentés kivizsgálása azt szükségessé teszi. 

Az Adatkezelő igyekszik gyorsan eljárni és eldönteni, hogy a hatályos jogszabályok szerint kivizsgálja, orvosolja, vagy elutasítja a panaszt. Döntését közérthetően és egyértelműen indokolva, valamennyi felvetett problémára reagálva küldi meg a bejelentő részére. 

A panasz elutasítása esetén az Adatkezelő az ügyfelet írásban tájékoztatja arról, hogy panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti.
Az Adatkezelő a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni. 

Analitikai szolgáltatások, sütik 

Az Adatkezelő sütiket, valamint külső szolgáltatók (különösen: Google, Facebook) követőkódjait használja a felhasználói érdeklődés, demográfiai adatok, valamint a webhelyen tanúsított viselkedés monitorozására. A gyűjtött adatokat az Adatkezelő nem használja profilépítésre, nem alkalmazza automatikus döntéshozatal kapcsán, azokat kifejezetten statisztikai céllal gyűjti és szolgáltatásainak fejlesztése érdekében elemzi. 

Ezen felül az Adatkezelő érdeklődés alapú hirdetési szolgáltatásból vagy közönségadatokból (például kor, nem és érdeklődési kör) szerzett összesített adatokat használhat általános webhelyi jelentések készítése és fejlesztése, továbbá hirdetésre marketinglistákon való felhasználás céljából. 

Adatkezelő célja, hogy internetes felületeit folyamatosan fejlessze, internetes felületei és a kampányaihoz kapcsolódó hirdetések hatékonyságát növelje. 

Google Analytics 

A weboldal látogatottsági és egyéb web analitikai adatainak független mérését és auditálását külső szolgáltatók segítik (Részletekért kérjük keresse fel: google.com/analytics/ ).

A Google által elérhetővé tett Hirdetési beállítások weboldalon letiltható a Google Analytics szolgáltatás a Display típusú hirdetések esetében, valamint testre szabhatóak a Google Display Hálózat hirdetései. Az összes, Google Analytics által végzett nyomkövetés letiltható, a böngészőmodul segítségével. 

Facebook remarketing 

Célzott hirdetések megjelenítéséhez a Facebook remarketing kódját is használjuk. Ha nem szeretne az oldallátogatások és érdeklődés alapján hirdetéseket látni, a szolgáltatás kikapcsolható. 

Cookie-k 

A süti betűkből és számokból álló kis információs csomag. A webszerver a sütit automatikusan megküldi a látogató böngészőjének a honlap első alkalommal történő meglátogatásakor. A látogató számítógépe vagy mobil eszköze eltárolja a sütit a sütit elhelyező személy által meghatározott időtartamig. 

A böngésző a honlap következő alkalommal történő meglátogatásakor visszaküldi a sütit a webszerver részére. A webszerver a megküldött adatok alapján azonosítani tudja a sütit küldő számítógépet vagy mobil eszközt és az adott eszköz által megküldött sütiket össze tudja kapcsolni. A süti a honlapon történt látogatások között folytatott tevékenységre vonatkozó információt szolgáltat a webszerver részére. A webjelző a honlapon elhelyezett kis méretű, általában észrevehetetlen, kép. A webjelzők elhelyezésével a látogató honlapon végzett műveletei követhetők és a nyert adatokból statisztika készíthető. 

A Master Consulting Kft. sütiket és webjelzőket helyez el a honlapon annak érdekében, hogy felismerje azon személyt, aki a honlapot korábban már meglátogatta; feltérképezze a látogató érdeklődési körét; javítsa a látogató felhasználói élményét és személyre szabott hirdetéseket jelentessen meg a látogató részére, továbbá a honlap biztonságának javítása érdekében. 

Az Adatkezelő a https://masterconsulting.hu weboldalának működését az alábbi cookie-k (sütik) segítik: 

  • Szükségszerű cookiek az oldal alapműködését szolgálják; 
  • Funkcionális cookiek a felhasználói preferenciák megjegyzését szolgálják; 

Adatkezelő honlapján működtetett cookie-k (sütik) alkalmazása az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény („Eht.”) 155. § (4) szakasza értelmében a felhasználó előzetes, tájékozott hozzájárulását igényli. Ezért az első látogatáskor a honlapon, a képernyő alsó részén felugrik egy felirat arról, hogy a weboldal cookie-kat (sütiket) használ, illetve egy link, amely ehhez a tájékoztatóhoz vezet. A cookie-k (sütik) használatához a felhasználó az „Engedélyezem” gomb megnyomásával járulhat hozzá. 

További információ a cookie-k használatáról az allaboutcookies.org oldalon – itt többek között részletes útmutató is található a cookie-k számítógépről való törléséről. A cookie-k mobiltelefonról való törlésére vonatkozó információkért olvassa el a készüléke kézikönyvét. Az oldal használatával elfogadja a technikai adatok és cookie-k fentiek szerinti felhasználását. Fontos, hogy ezek önmagukban nem használhatók a személyazonossága beazonosítására, és az oldal elhagyása után a böngészőprogram beállításainak megfelelően törlődnek. 

A honlapon használt sütik személy szerinti beazonosításra alkalmas információt nem tárolnak. 

Amennyiben Ön mégsem szeretne fogadni bizonyos típusú cookie- kat (sütiket), akkor módja van a böngészőjét úgy beállítani, hogy az ne engedje meg az egyedi azonosító jel elhelyezését, vagy böngészője figyelmeztesse, amennyiben a weboldal cookie-t (sütit) szeretne küldeni. 

Facebook képpontok 

A honlap tartalmaz úgynevezett Facebook képpontokat is, melyek lehetővé teszik a Facebook számára, hogy sütik, adatgyűjtő jelek és hasonló adattárolási technológiák használatával adatokat gyűjtsön vagy kapjon az oldalról, és ezeknek az adatoknak a felhasználásával mérési szolgáltatásokat nyújthat, és célzott hirdetéseket jeleníthet meg. 

Jogorvoslat 

Kérés vagy probléma esetén, postai úton az 1118 Budapest, Villányi út 107., elektronikusan pedig a gdpr@masterconsulting.hu címen fogadjuk észrevételét, és igyekszünk haladéktalanul válaszolni és mihamarabb teljesíteni kérését. Ha valamivel mégsem elégedett, vagy úgy érzi, jogsérelem érte a személyes adatainak kezelésével kapcsolatban, az illetékes törvényszékhez, a fővárosban a Fővárosi Törvényszékhez is fordulhat vagy vizsgálatot kezdeményezhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál. 

Cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.,
Postafiók: 1363 Budapest, Pf.: 9.

Elérhetőség: ugyfelszolgalat@naih.hu, +36 (30) 683-5969, www.naih.hu